Pecsétviaszgomba - A gyógynövények királya!

 A gyógynövények királya a Ganoderma gomba!

Magyarúl (pecsétviaszgomba) vagy vörös gomba

A pecsétviaszgombát (Ganoderma lucidum)több mint 2000 éve ismerik és használják Kínában.

A kínaiak meggyőződése szerint a gomba mágikus erejénél fogva a legkülönfélébb betegségek gyógyítására alkalmas, amire a gomba egyik neve a „Ling Zhi” is utal, ami „spirituális erőt” jelent. A gombát értékes orvosságnak, az uralkodók gyógyszerének tekintették,ezért használata sokáig kizárólag a császárok privilégiuma volt,akik hittek abban, hogy a gomba fogyasztása elősegíti az egészség fenntartását, azaz az élet meghosszabbításának eszköze.

A XX. század második feléig a pecsétviaszgomba inkább csak az uralkodó család és a tehetosebbek számára volt hozzáférhető. Jelentős változást hozott ebben az, hogy sikerült kidolgozni a gombatermesztési technológiáját, s ezzel mindenki számára elérhetővé vált.

Felgyorsultak azok a vizsgálatok is, amelyek a gomba „mágikus”gyógyhatását korszerű tudományos eszközökkel kívánták igazolni.A feltáró munka eredményeként mára a pecsétviaszgomba hatásait számos országban – ígyaz USA-ban, Japánban és Kínában– sokirányú tudományos vizsgálattaltámasztották alá és a gomba megbecsülést vívott ki magának.

Ganoderma lucidum

A gomba készítményeit Kínában és Japánban gyógyszerként forgalmazzák, az egészségbiztosítási rendszer gyógyszerspektrumának egyik fontos eleme. A kínai adatok szerint kiterjedten és kúraszeruen alkalmazzák az általánosan leromlott egészségi állapot, az immunrendsze rmuködésének javítására és kiemelt jelentosége van az emésztorendszer daganatos megbetegedéseinek kiegészíto kezelésénél, a mellékhatások ellensúlyozására, továbbá a keringési rendszer (magasvérnyomás) gyógyításánál.


A pecsétviaszgomba jelentősége különböző megbetegedések kezelésében

A pecsétviaszgombát évszázadokon keresztül számos, sokszor igen különböző eredetű és jellegű megbetegedések kezelésére használták. Úgy vélték, hogy csaknem minden megbetegedés kezelésére alkalmas.

Ezt a tévhitet nyilvánvalóan nem szabad fenntartani, még ha néhány termékgyártó ebben érdekelt is. A tudományos vizsgálatok ugyanis egyértelműen bizonyítják, hogy a pecsétviaszgomba tényleges értéke igazából nem egy-egy konkrét betegség gyógyításában rejlik, hanem abban, hogy normalizálja a szervezet általános működését, erősíti az immunrendszert és ennek révén közvetetten hozzájárul a kóros állapotok javulásához, esetleg annak megszüntetéséhez is.

A továbbiakban azokat a fontosabb terápiás területeket soroljuk fel, amelyekben a gombakészítmények hatékonyságát a tapasztalati megfigyelések mellett klinikai vizsgálatokkal is alátámasztották. Ezek a klinikai vizsgálatok elsősorban távol-keleti intézményekben folytak. Az eredmények értelmezésénél azonban tekintettel kell lenni arra, hogy a távol-keleten alkalmazott vizsgálati metodika az Európában elfogatott standardoktól nagymértékben különbözik, így az eredmények további megerősítésére minden bizonnyal szükség lesz.

Ganoderma lucidum

Alkalmazása szív és érrendszeri megbetegedések kezelésére

A tradicionális gyógyászatban a pecsétviaszgombát évszázadokon keresztül kardiotonikus gyógyszerként alkalmazták, rendszeresen felírták azoknak, akik szívelégtelenségre utaló mellkasi fájdalommal, fokozott fáradékonyságra utaló tünetekkel jelentkeztek, vagy a szokottnál nagyobb stressz-hatásnak voltak kitéve, esetleg konkrét vérkeringési problémákkal küszködtek. Ezeket a tapasztalati adatokat támasztották alá kínai és japán kutatók eredményei, akik megállapították, hogy a pecsétviaszgomba alkalmazása javítja a vérkeringést és fokozza a szívizom oxigénfelvételét. A hatásért felelős anyagként a triterpén struktúrával rendelkező ganoderma savat és származékait jelölték meg. Ezen hatóanyagok vérnyomás- és koleszterinszintet csökkentő, valamint trombocita aggregáció-gátló hatását farmakológiai vizsgálatokkal is igazolták (McKenna és munkatársai, 2002). A fenti megfigyeléseket, majd a farmakológiai vizsgálati eredményeket klinikai tapasztalatok is alátámasztják.

Koronária megbetegedésben szenvedő 92 beteget vizsgálva Kínában a 20%- os koncentrációjú gombaszirup hatására a betegek mintegy 50%-nál az alvóképesség és étvágy javulását, a légszomj enyhülését, és 72 %-nál a mellkasi fájdalmak megszűnését tapasztalták.

Hiperlipidémia esetén a gombaszirup fogyasztása után a vér koleszterinszintje a betegek több mint 90 %-ánál csökkent.

A koszorúér megbetegedésének kezelésére eredményesnek bizonyult a gomba alkoholos kivonata: 39 beteg közül 18 meggyógyult, 17 állapota javult és csupán négy beteg állapota maradt változatlan (Dharmananda és munkatársai, 1986).

Artériás érelmeszesedésben (atheroszklerózisban) szenvedő betegek vizsgálata alapján arra az eredményre jutottak, hogy a 14 napig tartó, napi 1000 mg dózisú vizes gomba extraktummal való kezelés hatására a vérlemezek aggregációja jelentősen csökkent.

Ezzel egyidejűleg mérséklődött a kialakult vérrögök nagysága és tömege (Tao és Feng, 1990).

Magas vérnyomásban szenvedő 54 beteg esetében (akik nem reagáltak a captopril és normodipin kezelésre) bizonyították, hogy a gomba extraktum 14 napos alkalmazást követően már szignifikánsan, mintegy 82,5%-kal javítja a betegek állapotát (Jin és munkatársai, 1996).

53 súlyos, középsúlyos magas vérnyomás megbetegedésben (hipertóniában) szenvedő és a normális vérnyomású vizsgálati alanyoknak 6 hónapon keresztül a gomba extraktumból előállított tablettákkal kezeltek.

Megállapították, hogy a kezelés elsősorban a súlyos magas vérnyomás megbetegedésben szenvedő 12 beteg esetében volt hatékony.

A középsúlyos hipertóniás betegeknél és s normális vérnyomású vizsgálati alanyoknál lényegesebb változást nem tapasztaltak, de mellékhatások sem léptek fel.

A hipertóniás betegek esetében a szisztolés vérnyomás 57,5 %-kal, a diasztolés 60,0 %-kal (Kanmatsuse és munkatársai, 1985) csökkent.

Alkalmazása hepatitisz kezelésére

A klinikai vizsgálatok során vírusos hepatitiszben szenvedő 50 krónikus beteg és 50 egészséges személy összehasonlító vizsgálatát végezték el.

Megállapítot-ták, hogy azoknál a betegeknél, akik 60 napon keresztül gombaporból készítettek teát, illetve C-vitamin, adenozin-trifoszfát (ATP) és koenzim-A (CoA) keveréket fogyasztottak a normális fiziológiai állapot helyreállt

(Liu, 1999).

Alkalmazása emésztési zavarok megszüntetésére

A gombakészítmények fogyasztása csökkenti a gyomorsav mennyiségét, melynek túlzott felhalmozódása a gyomor és emésztőszervi fekély kialakulását segítheti elő.

A gomba fogyasztása szabályozza a bélműködést és alkalmas a székrekedés, illetve az emésztőrendszerben fellépő gyulladásos folyamatok kialakulásának megelőzésére (Sing, 2003).

Asztmatikus megbetegedések kezelése

A pecsétviaszgomba készítményeit eredményesen felhasználták asztma, krónikus légcsőhurut, illetve allergiás tünetek enyhítésére.

Ebben a gomba immunrendszer-erősítő, valamint gyulladáscsökkentő hatása játszhat szerepet.

Felhasználható az erős dohányosok krónikus köhögési rohamainak enyhítésében azzal is, hogy elősegíti a légcső nyálkahártyájának regenerálódását (Sing, 2003).

Alkalmazása cukorbetegség kezelésére

A cukorbetegség oka a vércukorszint nem kielégítő szabályozása. A betegség két alaptípusa különböztethető meg. Az I. típusba azok a betegek tartoznak, akiknél nem elégséges a pankreászban termelt inzulin mennyisége, ami a vércukorszint elégtelen szabályozását eredményezi.

A II. típusba azok az elsősorban idősebb betegek tartoznak, akiknél az inzulinszint főként az elhízás vagy a túlzott soványság miatt, esetleg a megfelelő mozgás hiányában instabil.

Az inzulinszint beállítása, akár inzulin injekció formájában, akár orális antidiabetikumokkal történik, nem mentes a mellékhatásoktól. A pecsétviaszgombából előállított készítmények ugyanakkor alkalmasak a vércukorszint szabályozására, különösen a II. típusba tartozó betegek esetében.

Klinikai vizsgálatokban bizonyították, hogy két hónap alatt a gombaporból előállított extraktum hatására a cukorbetegségben szenvedők vércukorszintje jelentősen csökkent és a folyamatosan adagolt inzulin hatásával bizonyult egyenértékűnek (Teow, 1995).

Alkalmazása a rák kemoterápiájában: az immunrendszer erősítése

A pecsétviaszgomba rákos megbetegedésekben történő eredményes alkalmazásáról elsőként Japán kutatók számoltak be. Ikekawa és munkatársai már 1968-ban leírták, hogy farmakológiai vizsgálatok során azt tapasztalták, hogy a pecsétviaszgomba folyékony extraktuma gátolja az egérbe transzplantált szarkóma sejtek növekedését.

Számos további vizsgálat, eltérő életkorú kísérleti állatokon, különböző állatfajokon, különböző tumorféleségek esetében alátámasztotta ezt a hatást.

Ezek az eredmények igen ígéretesnek tűntek, s ez motiválta, hogy Japán mellett Kínában és Dél-Koreában is, in vitro és in vivo rendszerekben egyaránt, részletes feltáró farmakológiai kutatómunka indult meg (McKenna és munkatársai, 2002).

A rendkívül összetett és bonyolult farmakológiai vizsgálatok azt tanúsítják, hogy a pecsétviaszgomba készítmények fogyasztása elősegíti a természetes rákellenes anyagok, így az interferon és az interleukin I. és II. szintézisét.

Emellett a gombában felhalmozódó beta-1,3-D-glukan és béta-1,6-D-glukan tumorképződést gátló hatását is igazolták. Fenti anyagok, valamint a gomba immunrendszer-erősítő hatása együttesen járul hozzá ahhoz, hogy az onkoterápiában történt eredményes alkalmazásáról számolnak be.

A fentiek ellenére ma még viszonylag alacsony azon publikációk száma, amelyek a Ganoderma készítmények eredményes klinikai alkalmazásáról számolnak be.

Ez elsősorban arra vezethető vissza, hogy a rákos megbetegedésekkel kapcsolatos ismereteink még sok tekintetben hiányosak, másrészt a kezelések rendszerint egyfajta összetett terápiás rendszer részét képezik.

A napvilágot látó publikációk azonban biztatóak. Daganatos betegek (vese-, gyomor- és tüdőrákban szenvedők) esetében - klinikai körülmények között - bizonyították a gombából készített extraktum alkalmazásának előnyeit.

A párhuzamosan végzett gomba és kemoterápiás, valamint az önállóan alkalmazott kemoterápiás kezelés összehasonlítása alapján megállapították, hogy a gombakivonattal kezelt betegek esetében az immunreakció viszonylag gyorsan visszaállt a normális szintre.

Egyébként a gomba immunrendszerre gyakorolt kedvező hatását egészséges, többek között idősödő személyek vizsgálata alapján külön is bizonyították (Liu, 1999).

Az immunrendszer normalizálódásának köszönhetően a pecsétviaszgomba alkalmazásának hatására a sugárkezelés és a kémiai szerek mellékhatása csökkent és a fehérvérsejt-szám változatlan maradt.

Ezzel egyidejűleg a gombakezelés mellékhatást nem okozott. A betegek étvágya és életereje javult. A gombával kezelt betegek egyéb sérülései is a vártnál gyorsabban gyógyultak (Kupin, 1992).

Kiegészítő kemoterápiás készítményként más vizsgálatokban is igazolták a gomba kedvező hatását. Eredményes volt például a leukémiában szenvedő betegek állapotának javítására (Teow, 1995).

Újabb klinikai vizsgálatokban a gombából nyert poliszacharidok kedvező hatását állapították meg tüdőrákban szenvedő betegeken (Gao és munkatársai, 2003).

Vizsgálataik szerint a pecsétviaszgombából nyert poliszacharidok hatására a betegséggel járó tünetek, így a láz, köhögési rohamok, gyengeségérzet, verejtékezés álmatlanság mintegy 43,8 - 84,4 %-os mértékben csökkent.

Erősödött a betegek immunrendszere és megnőtt a sejtvédő mechanizmus aktivitása.

A rendelkezésre álló – gyakorlati tapasztalatok és tudományos vizsgálatok-- alapján a pecsétviaszgomba felhasználása rákos betegségben szenvedők kiegészítő terápiás készítményeként az alábbi területeken érdemel megfontolást:

A) A pecsétviaszgomba készítmények alkalmazása csökkentheti a kemo- és radioterápiás kezelések mellékhatásait, az azzal járó fáradtságot, étvágytalanságot, hajhullást, a csontvelő működésének gátlását, a fertőzések veszélyét.

B) A pecsétviaszgomba alkalmazása számos megfigyelés alapján hozzájárulhat a rákos betegségben szenvedők életének meghosszabbításához, csökkentheti az áttétes daganatok kialakulásának veszélyét.

C) A pecsétviaszgomba készítmény alkalmazása javíthatja a rákos megbetegedésben szenvedők életminőségét, mivel többek között csökkentheti a megbetegedéssel járó fájdalmakat és a rosszullétet.

D) Táplálék-kiegészítőként alkalmazva a gombából előállított termékek csökkenthetik a rákos megbetegedések kialakulásának rizikóját, vagy akár azok újbóli megjelenését. Ez arra a mechanizmusra vezethető vissza, hogy a szervezet immunrendszerének erősítésével a szervezet rákellenes védekező rendszere is aktívabbá válhat.

A legyengült szervezet állapotának javítása

Klinikai vizsgálatokban bizonyították, hogy a gomba-extraktum hatására a legyengült (álmatlanságban, emlékezet-kiesésben, fáradékonyságban szenvedő) 37 beteg állapota már 6 hét alatt jelentős, mérhető javulást mutatott (Yang és Wang, 1996).

A gomba-extraktum hatását magashegységi feltételek közé rendelt tibeti katonák esetében is vizsgálták. Megállapították, hogy a tengerszint feletti magasság változásából (oxigén hiány, légnyomás csökkenés) adódó kellemetlen tünetek a gomba alkalmazásával csökkentek. Amíg a kezeletlen csoportban a személyek 17-23 %-a szenvedett fejfájástól és émelygéstől, addig ez az arány a kezelt csoportban 5-11 %-ra csökkent (Human Institute of Pharmaceutical

Industry, 1979).

Férfias rendellenességek kezelése

Kínában 60, Férfias panaszokkal jelentkező férfi vizsgálata alapján megállapították, hogy már egy hónappal a gombaspóra-kivonat alkalmazását követően jelentős javulást tapasztaltak, 14 beteg teljesen meggyógyult, 25-nél jelentős, 17-nél elfogadható javulást mértek (Liu, 1999).vvv

Pecsétviaszgomba - PVG

Tovább a Webáruházba >>

A Ganoderma gombafaj története 5000 évre nyúlik vissza. Az ősi Kínában a gyógyhatású szerek között a Ganoderma olyan sikeresnek bizonyult, hogy hatékonyságát hitelesen bizonyítják a legrégibb, 2000 évesnél régebbinek tartott kínai orvosi leírások. Ebben 365 féle gyógynövényt írtak le
és osztályoztak. A Ganodermát a legjobbak között is a legkiválóbbnak nyilvánították.


A Ganoderma a kínai leírásokban olvasható előkelő besorolását nem a jó hírnév szimbolikus fontosságának, hanem mellékhatások nélküli gyógyító hatásának köszönheti. A kínaiak a gyógynövények királyának tartják, mivel folyamatosan fogyasztható és hosszú, egészséges életet tesz lehetővé.


A kínai és külföldi tudósok által végzett legújabb kutatások, a párhuzamosan végzett analitikai vizsgálatok, valamint a kórházakban, egyetemeken és gyógyszergyárakban szerzett klinikai tapasztalatok minden kétséget kizáróan bizonyítják a Ganoderma nagyfokú hatékonyságát. 2000 év után a Ganoderma reflektorfénybe került, mint a szervezet élettani működéseit normalizáló különleges tápanyag.


Az ősi gyógyhatású szerek iránt érdeklődő modern kutatók Japánból, Kínából, Tajvanról, Malajziából, Indiából, Thaiföldről, Indonéziából, Vietnámból és az Egyesült Államokból származnak. A japán és a kínai kutatók vezették a kutatásokat, és laboratóriumi kísérleteikkel, illetve klinikai tapasztalataikkal bizonyították a Ganoderma gomba értékét.


Kimutatták, a Ganoderma gomba összetevői milyen kiváló élettani hatással vannak a szervezet működésére és ezáltal az egészségre. A gyógynövényekben található alkotóelemeket együttesen "tápláló anyagoknak" nevezték el.


A Ganoderma gomba /Ganoderma Lucidum/  (pecsétviaszgomba) alkotóelemei:


1. -  Poliszacharidok
Fő funkcióik:

  • -  Javítja immunrendszer hatékonyságát
  • -  Antioxidáns hatású
  • -  Csökkenti a koleszterin-szintet

2. - Triterpének
Fő funkcióik:

  • -  Csökkentik a koleszterin-szintet
  • -  Mérséklik a magas vérnyomást
  • -  Nyugtató hatásúak, és növelik a stressz tűrő képességet

3. - Adenozin
Fő funkciói:

  • -  Gátolja a vérlemezkék összetapadását
  • -  Javítja a vérkeringést
  • -  Erősíti az idegrendszeri funkciókat

4. - Szerves germánium
Fő funkciói:

  • -  Javítja a sejtek oxigénellátását
  • -  Javítja az immunfunkciók hatékonyságát
  • Törzsvásárlói regisztráció - Ajándék - Szállítás
    Vásárolt érték összesen Jutalmazás
    0 - 15 000 FT hatjegyű vásárlói kód

    15 000 Ft összes vásárlás átlépésekor

    +1db termékajándék ~ 2000 Ft értékben  - Ingyenes szállítás! 

    30 000 Ft összes vásárlás átlépésekor

    Újabb 15 000 Ft vásárlás esetén+1db termékajándék ~ 2000 Ft értékben - Ingyenes szállítás

    Az új törzsvásárlók vásárlásaik összegét cégünk göngyölíti egészen addig, míg el nem érik a 30 000 Ft-ot amikor is teljes jogú hálózati taggá válnak.               Bővebben >>  Marketing Útmutató pdf.

 

Feliratkozás hírlevélre

Név:*
Email cím:*
Ha a képet nem, csak ezt a szöveget látod engedélyezd a képek megjelenítését!
Írd ide mit olvasol a képen:

Kereső

Flavonoidok a gyermekeink védelmében

Flavin77 Omega Kid

Napkristály  bioflavonoid.

Napkristály ital

Iratkozz fel MOST,hogy értesülj a legújabb FLAVIN AKCIÓKRÓL!

 HÍRLEVÉL

Kérdése van?
 
Hívjon  az alábbi telefonszámon
 
06-20-777-2857
 
Vagy érdeklődjön email-ben
 
flavinvitamin@gmail.com
 
 

Biosa Flora - Természetes egyensúly a bélrenszerben

REZVERATROL

 

Kudzu B6

Kalcium-Magnézium-Nátrium

PVG-Pecsétviaszgomba

Új Termékek

 

Crystal Complex Hepatop

Calcium L-treonate

CaTOP

Myco Crystal Gyógygombák

 

 

 

 

 

 

0.008 mp