A bogyós gyümölcsök újabb előnyös hatását igazolták

A bogyós gyümölcsök újabb előnyös hatását igazolták

Flavin7 flavonoidok-bogyós gyümölcsök

 

Heti három adag eper vagy áfonya fogyasztása harmadával csökkentheti a nőknél a szívinfarktus kockázatát - állapította meg egy új kutatás.

Egy újabb gyümölcsről derült ki, hogy koleszterincsökkentő Hét gyümölcsből álló koktél a szív és az erek védelmére

 Áfonya magas flavonoid tartalmú gyümölcsA bogyós gyümölcsök, elsősorban az áfonya és az eper egészségre gyakorolt jótékony hatásait korábban számos kutatás igazolta már: kiderült, hogy serkentik az agyműködést és késleltetik az időskori szellemi leépülést, elejét vehetik bizonyos fertőzéseknek, sőt a koleszterinszintet is csökkenthetik. A közelmúltban a népszerű bogyósok újabb kedvező tulajdonságára derült fény: rendszeres fogyasztásuk révén jelentősen mérséklődhet a nőknél a szívinfarktus kockázata.

A Harvard Egyetem Közegészségügyi Intézetének szakemberei brit kutatókkal együttműködve közel 94 ezer nőből álló mintán vizsgálták az étkezés és a szívinfarktus előfordulása közötti összefüggéseket. A résztvevőket 18 éven keresztül kísérték figyelemmel, és étkezési szokásaikat négyévente felülvizsgálták. Az eredmények alapján az áfonyát és epret hetente több alkalommal fogyasztó nők esetében az infarktuskockázat 32 százalékkal alacsonyabbnak bizonyult, mint az ezekből alig (havonta egyszer, vagy ritkábban) fogyasztó társaiknál. A kevés bogyós gyümölcsöt fogyasztók csoportjában az infarktuskockázat még akkor is magasabbnak bizonyult, ha étrendjük egyébként sok más gyümölcsöt és zöldséget tartalmazott.

Antioxidáns tulajdonság

Az áfonya és az eper elsősorban a bennük lévő jótékony hatású, a flavonoidok közé tartozó antocianinek miatt hasznosak. Utóbbiak értágító hatással bírnak, és gátolják az érelmeszesedést is - olvasható a Circulation című szakfolyóiratban megjelent tanulmányban.

A szakemberek arra is kitértek, hogy az áfonya és az eper szívvédő hatása függetlennek bizonyult az érrendszeri betegségek rizikófaktoraitól, például az alkoholfogyasztástól, testsúlytól és a dohányzástól. Az eredmények arra is utalnak, hogy a rendszeres eper- és áfonyafogyasztás pozitív hatásai akár évtizedekkel később is tetten érhetők, ezért aki teheti, étrendjét minél gyakrabban egészítse ki egy marék eperrel vagy áfonyával, legalább szezonidőszakban.
[forrás: www.origo.hu]
 

Flavin7 italok, Flavin77 szirupok

 

Flavin7 termékcsalád

A bogyós gyümölcsök újabb előnyös hatását igazolták hozzászólásai

Szólj hozzá

Kereső

Flavonoidok a gyermekeink védelmében

Flavin77 Omega Kid

Napkristály  bioflavonoid.

Napkristály ital

Iratkozz fel MOST,hogy értesülj a legújabb FLAVIN AKCIÓKRÓL!

 HÍRLEVÉL

Kérdése van?
 
Hívjon  az alábbi telefonszámon
 
06-20-777-2857
 
Vagy érdeklődjön email-ben
 
flavinvitamin@gmail.com
 
 

Biosa Flora - Természetes egyensúly a bélrenszerben

REZVERATROL

 

Kudzu B6

Kalcium-Magnézium-Nátrium

PVG-Pecsétviaszgomba

Új Termékek

 

Crystal Complex Hepatop

Calcium L-treonate

CaTOP

Myco Crystal Gyógygombák

 

 

 

 

 

 

0.025 mp